Irodánkról:

Irodánk alapító tagjai, Varga Tamás Péter és Szilágyi Ildikó szabadalmi ügyvivők, akik már közel 20 éve tevékenykednek a szellemi tulajdonvédelem és az iparjogvédelem területén.

Céljaink:

Célunk az innováció, a műszaki kutatás-fejlesztés elősegítése, az ennek során keletkezett tudás és eredmények hatékony védelme. Az elért eredmények, ismeretek védelmét és hasznosulását megbízónk részére tanácsadással, a jogvédelemhez szükséges iratok, bejelentések összeállításával, benyújtásával, a jogok bel-, és külföldön történő megszerzésével és érvényesítésével segítjük.

Működési kereteink:

Tevékenységünk átfogja az innovációhoz, a műszaki kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó szellemi alkotások széles körét. Ezen belül műszaki, szakmai hátterünknek megfelelően speciális témákkal is foglalkozunk.

Tevékenységünk nem ér véget a jogok bejegyeztetésével, hanem megbízóink igényei szerint szakmai tudásunkkal, tanácsadói tevékenységünkkel az innováció eredményeinek hasznosulásában, a piaci verseny kihívásainak leküzdésében is folyamatos segítséget nyújtunk. Ennek során képviseljük ügyfeleinket a bíróság előtti eljárásokban, illetve partnereikkel vagy versenytársaikkal kapcsolatos ügyeikben.

Partnereink:

Műszaki szakmai felkészültségünk szinten tartására folyamatos követjük a műszaki fejlődés legújabb eredményeit. Ennek kapcsán szoros kapcsolatot tartunk fenn a különböző partner oktatási intézmények fejlesztőivel, kutatóival. Az ügyintézés során felmerülő általános és speciális jogi kérdésekben - pl., cégalapítás, szellemi tulajdon apportja, büntetőügyek-, az ügyfelek minél hatékonyabb kiszolgálására jogi tanácsadó hátterünk nyújt segítséget. Speciális műszaki kérdésekben a megfelelő színvonalú ügyintézéshez műszaki tanácsadókat veszünk igénybe.

Pályázatok:

Az innováció segítésére, eredményeinek finanszírozására egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a különböző pályázatok. Ezek lebonyolítása kapcsán szoros kapcsolatban vagyunk pályázati tanácsadó partnereinkkel, akikkel együtt segítséget nyújtunk a szükséges pénzügyi forrásokat biztosító pályázati lehetőségek felkutatásában, és azok benyújtásában.

Minden Jog Fenntartva! - All Rights Reserved! - VTP © 2017